Pipacs

Jószagúnak bezzeg elvei voltak: kutyát a vetett ágyba soha!

Kutyát nem is! De én a Pipacs vagyok... ;) Amikor olyan jó  a puha plédbe odavackolni és hanyatt fekve eltűrni, hogy Jószagú stresszlabdának használ és vakarássza a pocakomat, nem igaz? Tehetek én arról, hogy közben elalszom? Persze keménykedett egy ideig, hogy így a baktériumok, meg úgy a vírusok, meg ki tudja, mibe léptem a parkban és neki aztán nem kell a frissen fürdött bőrére a vacak... Hát sajnálom, én meg ott akarok aludni, punktum.

Eleinte csak akkor merészkedtem föl, mikor a Jószagú már nagyon puhán és lassan szuszogott... Súlytalanul felhuppantam, finoman odasimultam a hátához - hát ez maga a mennyország! Aztán persze figyelnem kellett, hogy amikor forgolódik, nehogymár agyonnyomjon, mer' a lapos pipacs legfeljebb a növénygyűjteményben mutatna jól... De egy kis ágyban szundikálás minden kockázatot megér... Néha rajtakapott, türelmesen lepakolt, de amikor újra elaludt, hoppá, megint ott kötöttem ki valahogy. Persze, majd lent alszom a hideg padlón, mi? Amikor nagyon ellenkezett, egyszer-kétszer belepisáltam az ágyába. Csak a nyomaték kedvéért. És láss csodát, értett a szóból! Ahogy telt-múlt az idő, csak megpuhítottam Jószagú szívét - tudok ám úgy nézni, hogy még a vaj is elolvad.... Minek ez a cécó? Ott fogok aludni és kész! Persze, hogy kicsit napoleon-effektus, mint a törpe pasik akik nagy terepjáróval kompenzálnak, én se akarok kicsike létemre legalul lenni. Fentről amúgy is sokkal jobban látok, és persze hogy így én vagyok a nagyobb! Pláne, ha Jószagú is ott van mellettem... A bacikról meg csak annyit, hogy úgyis megtörli a lábamat séta után, és a mobilján jóval több szutyok van mint rajtam. Akkor ne azt tapogassa alvás előtt, hanem engem. Én meg még a fülit is kitakarítom ébredés után. :)

Hát ilyen egyszerű az élet.